A teve meg az egér

Volt egyszer egy agyafúrt kisegér. Mindenkinek túljárt az eszén, a leghatalmasabb, legerősebb állatokén is.
Odaszaladt egyszer a tevéhez, és felkiáltott neki:
- Akármilyen magasan hordod a fejedet, te teve, mégis én látom meg előbb a felkelő nap fényét.
- Hogyisne! - mérgesedett meg a teve - akkorka vagy, mint egy szál szempillám, én meg, mint egy torony. Hogy láthatnád meg te előbb a nap fényét?
- Fogadsz-e velem? - kérdezte a kisegér.
- Fogadok!
Megkötötték a fogadást. A teve egész éjszaka nem hunyta le a szemét, egyre a napfelkeltét leste-várta, nézte a keleti ég alját.
A kisegér fent üldögélt a teve púpján, ő meg nyugat felé figyelt. Tudta a ravasz, hogy a kelő nap fénye a nyugati hegyeken verődik vissza, mielőtt még felkelne a nap.
Lassan virradni kezdett, felragyogtak a nyugati hegyek, a teve meg csak nézte-leste a keleti ég alját.
A kisegér egyszercsak elkiáltotta magát:
- Ott a nap fénye, ni! Én láttam meg elsőnek!
Megfordult a lomha teve, és látta: csakugyan ott ragyog a nap a nyugati hegyek ormán. Ámult-bámult: hát eztán nyugaton kel fel a nap? Jó időbe telt, amíg megértette, hogyan járt túl az eszén a kisegér.
Pironkodott erősen, el is bujdosott nagy szégyenében a messzi pusztákra.
Az okos kisegér tiszteletére pedig napkeleten azóta is Egerek Havának nevezik az év első hónapját.